Szent László

Szent László

Ha tetszett a cikk osszd meg!

„Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király,

Magyarországnak édes oltalma.

Szent királyok közt drágalátos gyöngy,

Csillagok közt fényes csillag.” – szól egy középkor ének.

Szent László lovagkirályunk volt a középkor legnépszerűbb szentje. Már életében legendákat meséltek róla. 1095. július 29-én halt meg, 49 éves korában. Halála után nagyváradi sírja kedvelt zarándokhely lett, ahol csodák történtek. Szentté avatását III. Béla kezdeményezte. A pápa bíborosokat küldött Nagyváradra, hogy a csodákat igazolják, és a bíborosok is számos csodát tapasztaltak. A végső csoda 1192. június 27-én esett meg, amikor is délben fényes csillagra lettek figyelmesek a székesegyház felett, ami 2 órán keresztül megfigyelhető volt. Ezért került a szent tisztelete erre a napra (és a keresztény egyház szokásával ellentétben, mivel a szentek tiszteletét vértanúságuk napjára teszik).

 

Szent László köve

A legenda szerint egyszer Szent László király, amikor a kunokat üldözte, a kun vezérnek mentő ötletet támadt: a rablott arany- és ezüstpénzeket az üldözők közé szórta. Katonái is követték példáját. A magyarok eszét elvette a sok aranypénz, lovaikról leugrálta, és felszedegették az arany- és ezüstpénzeket. A pogány sereg is megállt, visszafordultak, hogy lecsapjanak az immár gyalogosan csak a földet néző magyarokra. László király ekkor a Jóistenhez fordult, imádkozva segítséget kért. Imája meghallgatásra talált, a szerteszét heverő pénzérmék kövekké változtak. Ekkor a magyar katonák újra lóra pattantak, és elűzték a kunokat.

Másik – szebb – verzió szerint László király szórta az aranypénzeket az ellenség közé, amik a katonák kezében kővé változott.

Az sem von le semmit a legenda értékéből, hogy Spanyolországban a megvert és menekülő szaracénok pénzének hívják, Franciaországban pedig Szent Péter, vagy Szent Bonifác pénzének.

Egyébként tényleg létezik a Szent László köve, egy 40-50 millió éves, óriási eukariota egysejtűek megkövesedett maradványa. Görög neve Nummulitesz, a görög szó jelentése: kőpénz.

2016-ban ő lett az év ősmaradványa.

Szent László füve

Herba Sancti Ladislai – Genciana cruciata

VÉDETT NÖVÉNY, eszmei értéke 10,000.- Ft példányonként.

Az egyik kedvelt Szent László monda szerint az országban pestis-járvány pusztított. A nép nagy nyomorúságában a királyhoz könyörgött, hogy mentse meg népét.

Szent László buzgón imádkozott, hogy az Úr mutasson orvosságot a bajra. Álmában látomása volt, egy angyal arra buzdította, hogy vegye íját, és egy nyilat célzás nélkül lőjön ki. Amelyik füvet a nyíl átüti, az tudja a bajt orvosolni. Ez a növény a keresztes-fű volt, amit a név hálából ettől kezdve Szent László füvének hívott. (Epefű, kígyófű, kígyónyelvű fű, ördögméze, Genitus király füve, mert hogy állítólag Genitus, illír király gyógyította először a pestist ezzel a fűvel.)

 

Ha tetszett a cikk osszd meg!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..