Spórolós ötletek őszi nagytakarításhoz

Spórolós ötletek őszi nagytakarításhoz

Ha tetszett a cikk osszd meg!

A nagytakarítás előtt érdemes a körmöt egy rétegben bármilyen körömlakkal lekenni. Így a vegyszerek – bármilyen környezetbarátok is, azért csak savakkal dolgozunk, ecetsav, citromsav – a körömlakkot kezdik ki, és nem a körmöt.

Mire lesz szükségünk? Só – durva szemű a legjobb. 4 liter 20 %-os ecetesszencia. Fél kiló citrom. Szódabikarbóna – gyógyszertárban nagyobb kiszerelésben is kapható. Mosószappan. Bármilyen furcsa, liszt. Szikkadt kenyérbél. Lyukas nejlonharisnya. Kávézacc, kiázott teafilterek, alufólia-gombócok.

Már a nagytakarítás előtt érdemes egy-két dolgot összegyűjteni. Gondolok itt olyan – máskor kidobásra ítélt dolgokra – mint a főzéskor-sütéskor használ alufóliára. Ezeket gyűrjük gombóccá, és dörzsi helyett prímán használhatjuk súrolásra. (Főleg, ha a szennyezett felületét belülre hajtjuk.)

Ezüsttárgyakat is tisztíthatunk alufólia segítségével. Ilyenkor vegyünk egy üvegtálat. Tegyünk bele alufóliát, majd bele az ezüsttárgyat (láncot, kisebb tárgyakat, gyűrűt), úgy, hogy a fóliával érintkezzen. Szórjunk rá 3 evőkanál szódabikarbónát, 1 teáskanálnyi sót, és forró vízzel öntsük fel, hogy a tárgyakat ellepje. Hagyjuk benne a tárgyakat kb. fél órát, súrolni sem kell. Nagyobb tárgyak tisztításához (pl. evőeszközök, vázák, tálcák) használhatunk alumínium lábast, vagy fazekat. A lényeg az, hogy az ezüst érintkezzen az alumíniummal.

A teafőzés után megmaradt teafüvet- és/vagy teafiltert is tegyük el, jó szolgálatot fog tenni. Lehet vele régi parkettát kicsit újrafényezni. A felmosó-vízbe  öntsünk teát, és ezzel dörzsöljük át a parkettát, és hagyjuk megszáradni. (A laminált padlónál ez a módszer nem használható!!!).

Zöld teával spricceljük le a szőnyeget, majd negyed óra múlva porszívózzuk ki. Jót tesz a színének, és friss, szagtalan lesz a szőnyeg.

Ha illatos szőnyeget szeretnénk, akkor natúr fekete teát keverjünk össze 1:1 arányban levendulával, szórjuk be a szőnyeget, és fél óra múlva porszívózzuk ki. (egyúttal a molyoknak is elvettük kedvét a tartós ott-léttől). A levendulát keverhetjük konyhasóval is, de azt is porszívózzuk ki fél óra múlva.

Főzzünk erős teát, tegyük azt a szórófejes flakonba, és ezzel spricceljük be a tükröket és az ablaküveget, majd töröljük le puha ronggyal, vagy papírtörlővel. Vagy használt, nedves teafilterrel töröljük át az üvegfelületet. Portaszító és csillogó üvegfelületet kapunk.

A konyha kitakarítása után a konyhapultot is töröljük át nedves teás ronggyal – elveszi a konyhai szagokat, utána töröljük át a pultot tiszta vízzel.

Megszárított tealeveleket szórhatunk házi kedvencünk alvóhelyére is, az élősködők nem fogják kedvelni.

Üvegvázába tegyünk tealevelet ecettel, rázzuk össze, kis állás után nedves ronggyal dörzsöljük át, majd alaposan öblítsük ki.Gyűjtsünk kávézaccot is, mert a kristályvázák tisztítására ecettel, vízzel keverve kiváló. Ezt a keveréket egy órát hagyjuk a vázában, majd öblítsük ki alaposan.

Virágjaink földjére szórva kiváló trágyát kapunk, (tavaszi átültetéskor viszont érdemes azt a földbe keverni, így a talajt fellazítja a kávézacc).

Ha a testápolónk – amennyiben használunk ilyet – éppen lejárt, ne dobjuk ki, a bőr dísztárgyakat, bútorokat tisztítás után még áttörölhetjük vele. Főleg, ha lanolint tartalmaz.

Ha a vízforralót, teafőzőt ecettel vízkőtlenítjük, a benne felforralt ecetes vizet úgy öntsük ki a lefolyóba, hogy előtte 1-2 evőkanál szódabikarbónát szórunk a lefolyóba, amennyire lehet, tömködjük is bele, és erre öntsük lassan az ecetes vizet. Nagyon óvatosan járjunk el, vigyázzunk, hogy a forró ecet gőzét ne lélegezzük be!!! Veszettül pezsegni fog, de ezzel egyúttal megoldottuk a dugulás-elhárítást is, valamint szagtalanítottuk a lefolyót is. 3:1-ben megoldás. A fürdőszoba nagytakarítás utolsó lépéseként a mosógépet is vízkőtlenítsük. Tegyünk a mosógépbe 3 liter 20 %-os ecetesszenciát, és indítsunk el egy rövid programot, minél magasabb hőfokon. Tegyünk szódabikarbónát a lefolyóba, majd erre fogja a gép kiüríteni a meleg ecetes vizet – ezt a lefolyót is sikerrel szagtalanítottuk és az esetleges lerakódásokat is sikerrel lemarathattuk. (Nagyon ajánlom, hogy a mosógép szűrőjét ezek után tisztítsuk ki.)

Aki használ mikrót, tegyen egy üvegtálba vizet, és bele egy felkarikázott citromot. Forralja fel 3 perc alatt – így elegendő gőz képződik ahhoz, hogy az esetleges szennyeződéseket a készülék falán fellazítsa, így az könnyen kitörölhető lesz. A forró citromos vizet egyéb tárgyak tisztítására is használhatjuk a továbbiakban. Kiválóan szagtalanítja a konyhai vágódeszkákat, még az erős hal-, vagy hagymaszagot is képes megszűntetni. (Nem véletlenül használják a vegyszerekhez is.)

A kenyérbél is jól jöhet, ha a tapétán, vagy a festett falon szennyeződés van, gyúrjunk kenyérgalacsint, és radírozzuk le a foltot. Színesre festett falon először próbáljuk ki egy nem feltűnő felületen, hogy a színt is viszi-e, nehogy meglepetés érjen minket. (Színre kevert falaknál érdemes egy-két liter festéket befőttes üvegben eltenni, a színkódot ráírni, hogy az esetleges falhibákat könnyedén kijavíthassuk.)

Könyvek vászonkötését is kenyérbeles gyurmával tisztíthatjuk meg, míg bőrkötéses könyveinknek a forralatlan tejjel való áttörlés segít.

A leszedett nejlon függönyöket áztassuk konyhasós hidegvízbe, akár egy éjszakán át – így a por kiázik belőle, ha rögtön meleg vízbe raknánk, belesülhet a szennyeződés. Ha a függöny öblítővizébe pár csepp illóolajat teszünk, megoldottuk a légfrissítést is. Függönyt nem érdemes centrifugálni, mert gyűrődhet. Nedvesen akasszuk a helyére, tegyünk alá edényt, és száradás közben gyönyörűen formára „rúgja magát”.

A napi szöszöket, állatszőröket selyem, szövet, bársony, plüss anyagokról könnyen eltávolíthatjuk, ha kezünkre egy lyukas nejlonharisnyát húzunk, enyhén bevizezzük, éppen hogy csak nedves legyen, és csak végig kell simítani a kívánt felületen, és a szöszökkel már nincs több dolgunk.

Ha kimondottan fertőtleníteni szeretnénk, langyos vízhez adjunk teafa-olajat, kiváló antibakteriális hatású. (Allergiás gyerekek/felnőttek szobájában lévő tárgyakat, bútorokat töröljük át vele, illetve a textíliákat is könnyedén be lehet vele spriccelni. Megkönnyítjük vele az életüket.)

Ha már minden csillog-villog, lehet illatosítani. Ha valamihez az almát meg kell pucolni (kompót, sütemény), a levágott almahéjat daraboljuk nagyjából egyformára, gyűjtsük össze, szárítsuk meg. Teához keverhetjük ízesítőnek, de használhatjuk potpouri-hoz is. Ugyanígy járjunk el a citrom- és narancshéjjal. Ha süteménybe akarjuk megszárítani, ügyeljünk arra, hogy nagyon alaposan tisztítsuk meg, lehet vékonyan szeletelni, citronádot készíteni, vagy lereszelni, és megszárítani. Mentaleveleket is gyűjtsünk, szárítsunk. Így ősszel már kicsit készülhetünk a télre is. Forraljunk vizet, tegyünk bele citromhéjat, narancshéjat, szegfűszeget, fahéjat, esetleg gyömbért is. Osszuk el kis tálkákban a lakás különböző helyein, fantasztikus illat lesz. Az ősszel gyűjtött termésekhez is keverhetünk fahéjat, szegfűszeget, virágfejeket, -bimbókat, üvegtálba rendezve látványnak sem utolsó. Ha illatukat vesztik, ráerősíthetünk egy-két csepp illóolajjal.

WC-be kimondottan jó, hogy ha szódabikarbónához levendulavirágot keverünk, kis tálkába tesszük. Vagy a szódabikarbónához aprított mentaleveleket keverünk.

 

 

 

Ha tetszett a cikk osszd meg!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..