Péter-Pál

Péter-Pál

Ha tetszett a cikk osszd meg!

Péterek-Pálok június 29-én ünneplik névnapjukat.

Rómában, i.sz. 67-ben ezen a napon, végezték ki Péter és Pál apostolokat. Az előbbit fejjel lefelé szegezték keresztfára – nem tartotta magát méltónak, hogy ugyanúgy haljon meg, mint Jézus. Pált – mivel római polgár volt – a szégyenletes kivégzéstől megkímélték, ezért őt lefejezték.

A mai nap az aratás hagyományos kezdete.

„Készülj gazda, jó áldomást!

Gazdaasszonyunk jó vacsorát!

Adjon Isten jó éjszakát!”

A hagyomány úgy tartja, hogy a búza töve ekkorra, általában Vid napján megszakad, már nem nő tovább, csak érik. Szent Iván napján tartanak kalász-szemlét. Hagyományok szerint érési sorrendben, először az árpát kezdik el aratni, majd Péter-Pál környékén a búzát vágják, és legvégén pedig a rozs kerül aratásra.

(Más terminus szerint április 24-én, Szent György napján szökken szárba a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor szakad meg a töve, és innentől már csak érik.)

Ezen a napon természetesen csak jelképesen dolgoztak, egy-egy suhintást tettek csak a földeken, hiszen ez dologtiltó napnak számított. Általában az első kaszavágást a gazda végezte el.

Az egész aratás alatt mágikus cselekedeteket hajtottak végre. Már az aratás napját is gondosan választották ki. Nem kezdték Újholdkor az aratást, és akkor sem, ha halott volt a faluban. Kedden és pénteken sem kezdtek, még új táblához sem fogtak, mert üres lenne a búza kalásza. Ha péntekre esett volna az aratás első napja, inkább csütörtökön levágtak egy kévére valót. Illés napján sem fogtak munkába, nehogy a villám beléjük csapjon.

A napot arató-fohásszal kezdték. Gyakran az egész aratás alatt imádkoztak, énekeltek. Az aratás idején a vizet nem szabadott a tarlóra önteni, mert aki kiönti, az keléses lesz.

Sarlóval az asszonyok arattak, kaszával a férfiak. (Az asszonyok sarlós aratására utal a magyar ünnep, a Sarlós Boldogasszony – július 2. – is.) A markot az asszonyok szedték, a kévék bekötése és összehordása férfi munka volt.

Az aratás végén egy csomó gabonát lábon hagytak, hogy az ég madarainak legyen mit enni. Ha mégis levágták, akkor is a tarlón hagyták „Szent Péter lovának abrakul” (Rábagyarmat)

A végzés napján, vagy másnap leányok kalászokból és mezei virágokból arató-koszorút kötöttek. Ezt botra akasztva, énekelve vitték be a legények a gazda udvarába. A gazdaasszony vízzel meghintette a koszorút, vagy az egész legényt leöntötte, hogy a következő évi termés bő legyen, és ne üszkösödjön meg a gabona. A koszorút a mestergerendára akasztották, az asztal fölé, és alatta fogyasztották el az ebédet, vagy a vacsorát. A koszorút karácsonyig tartották itt, majd a madaraknak adták.

 Az aratás végén került sor az arató-ünnepre. Később a sorrendet felcserélték, előbb ünnepeltek Péter-Pálkor, és utána kezdtek aratni. Sok helyen arató-bálokat tartottak a munka végeztével.

Érdekesség, hogy Magyarországon 1901-ben agrárminiszteri rendelet is előírta az aratóünnep megtartását.

 Jósló-napnak is számított, hiszen aki először meghallotta a harangszót, akár legény, akár leány, még abban az évben házasságra számíthatott.

Halászok is ünnepeltek, hiszen Szent Péter az ő védőszentjük, hiszen halászként kereste kenyerét, mielőtt Jézussal találkozott volna. Halvacsorákkal tisztelegtek a szent előtt.

 

 

Ha tetszett a cikk osszd meg!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..