Gyertyaszentelő Boldogasszony

Gyertyaszentelő Boldogasszony

Ha tetszett a cikk osszd meg!

Gyertyaszentelő Boldogasszony február 2.

Szűz Mária megtisztulásának ünnepe. Szűz Mária 40 nappal gyermeke születése után elvitte őt a templomba és bemutatta az előírt áldozatot.

Néphiedelem szerint ezen a napon jön ki a medve a barlangjából, és ha meglátja az árnyékát, akkor visszamegy aludni, mert messze még a kikelet (tavasz). Ha nincs árnyéka, akkor kinn marad, mert tudja, hogy az idő nemsokára megenyhül. Mackó úrról Jankovics Marcell így ír: „Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban”.

Ha Gyertyaszentelőkor esik a hó, fúj a szél, nem tart sokáig a tél. Ezért az a mondás járja, hogy gyertyaszentelő napján „inkább farkas ordítson be az ablakon, mint hogy kisüssön a nap”, mert ha ezen a napon jó idő van, akkor későn fog kitavaszodni.

Ha Gyertyaszentelő előtt énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni. (Csak február 19-én, Zsuzsanna napján kellene megszólalniuk.)

Az égő gyertya végigkíséri az ember életét. A szentelt gyertyát gyújtották meg az újszülöttek ágya mellett a rontó szellemek távoltartása miatt, így a keresztelőig Jézus vigyázott a kisdedre. Ugyanezt a szentelt gyertyát gyújtották meg a haldoklók mellett is, gyakran a kezébe is adták, hogy „annak fényénél múljon ki a világból.” (Tápiószentmárton) Minden fontos eseménynél, húsvétkor, karácsonykor is ezt a gyertyát gyújtották meg. A szentelt gyertya helye az asztalfiában, vagy a szentkép mellett volt, szalaggal átkötve.

Szeged környékén azt tartják, hogy a világ végén, amikor három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya fényeskedik majd, ezért a búcsúkban díszes gyertyákat vettek, amiket hét éven át megszenteltettek. Ezen a környéken ismert még a kilencedes gyertya is: kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszűző. Szintén erről a tájról származik, hogy ha a gyertyaszenteléskor meggyújtott gyertya nem aludt el, akkor jól fognak a méhek mézelni, hiszen régen csak viaszgyertyákat használtak. A kiszombori méhészek még a kaptárakat is végigseprik e napon, hogy biztosítsák a méhek bőséges mézelését.

Villámlás, égzengés idején is meggyújtották, hogy a villámcsapást, jégverést távol tartsák a háztól.

A gyertyával együtt szokás volt szalagot, fonalat (piros, fehér és fekete fonalakból összesodortat) is szentelni, vagy a gyertyákat fogták vele össze, vagy mellé tették. Ezeket a fonalakat, szalagokat egészségvédő szándékkal a gyermekek csuklójára, nyakára kötötték. Nagyon kellett rá vigyázni, és vagy az első tavaszi égzengéskor szakították le, vagy nagyszombatig viselték, és utána elégették. Gyakran ez a piros szalag került a lányok hajába befonásra, szintén védelemért. Jutott még belőle a fiatal kecskegidák, vagy bárányok nyakára is.

Pray-kódex szerint a középkori Magyarországon először a tüzet áldották meg a papok, és erről a megszentelt tűzről gyújtották meg a szentelt gyertyákat.

Egyik érdekesség, hogy a pécsi belvárosi templom Gyertyaszentelő Boldogasszonynak van szentelve. Gondolom kevés embernek rémlik fel a templom képe. De ha azt írom, hogy Gázi Kászim pasa dzsámija?

Az ünnep alapja régi rómaiak évkezdő napja, Lupercalia ünnepe. A szertartás egyik legjobb leírását Plutarchos adja a Romulus-életrajz 21. fejezetében: “Két kecskét vágnak le, majd két nemesifjú homlokát véres késsel érintik, de mások azonnal letörlik a vért tejbe mártott gyapjúkendővel. A két ifjúnak homloktörlés után nevetnie kell; majd a kecskék bőréből szíjakat hasítanak, a derekukon övvel, de egyébként teljesen mezítelenül futásnak erednek. A kezükben lévő szíjjal minden szembejövőre rávernek. Fiatal asszonyok nem futnak el az ütlegelés elől, abban a hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést és hamarabb esnek teherbe.” (Máthé Elek fordítása)
Az ünnepi szertartás, melynek vezetője a flamen Dialis volt, mindig a Palatinus-domb aljában lévő Lupercal-barlangnál kezdődött: a hagyomány szerint itt táplálta Romulust és Remust az anyafarkas. Lupercus neve egyébként „farkasűzőt” jelent. Ezeket a szíjakat hívták februmnak:  innen ered a hónap elnevezése. Később fáklyás felvonulás lett az ünnepből: gyertyával, fáklyával keresték Cerest, az elrabolt gabonaistennőt. A fáklyás felvonulás alatt végigjárták a település pogány szobrait.

Zsuzsannák február 19-én ünneplik névnapjukat.

Ha tetszett a cikk osszd meg!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..